Acélhullák

A necronjaim háttértörténetét szeretném ebben a bejegyzésben leírni egy rövid történet formájában.

Ezekiel a kapuhoz sietett hogy elérje a reggeli imát. Tudta a főpap nem venné jó néven, ha megint elkésne. Egymás után kettőzve szedte a lépcsőket lefelé a mélybe. Utálta azt a helyet. Nem értette, hogy miért kell miden áldott nap föl és le megtenni ezt az utat, miért nem lehet a nagyteremben imádkozni az Úrhoz. Fiatal volt és önfejű. Sok mindent nem értett még. De amit a főpap mond, annak úgy kell lennie, ez az előírás.

Miután megérkezett a legalsó terembe, mint mindig most is megborzongott a hatalmas ősi rúnákkal díszített poros és kopott kapu látványától. A kaput keresztben egy fémből készült zár tartotta csukva  és minden egyes méternél elágazások tömkelege futott jobbra és balra. A mélyedésekbe a szerzetesek gyertyát raktak ezzel is kifejezve tiszteletüket és hálájukat Sendar iránt. A kapu tetején egy felirat tátongott melyet idegen nyelven véstek. Egyszer régen megkérdezte a főpapot, hogy miért nem az ő nyelvükön íródott mire azt felelte: "ezt ősatyánk akarta így". Sok mindenbe kételkedett, de a főpap szavát sohase vitatta.

Hírtelen megrázkódott a terem. Elcsúszott és a földre esett. Valami tárgy esett a fejére de nem tudta megállapítani mi volt az. Már túl késő volt. Szemei becsukódtak, elvesztette eszméletét... Miután magához tért felállt és a vérző orrát törölgetve megpillantotta a főpapot amint egy fémpáncélos démonnal viaskodott. Nem tudta meddig lehetett eszméletlen de látta hogy a kapu tárva nyitva áll és a rúnák csak úgy izzanak a helyükön. A főpap segítségére akart sietni mikor a közelében lévő társa -Áberat - halálsikolyát hallotta. Odanézett és látta amint egy zöldes fehér fénynyaláb lemarja a szerzetes bőrét, átégetve a csontját, az inakat és elporlasztotta a testét. Semmisem maradt társából. Nagyon megijedt. Próbálta összeszedni miden erejét de a lába a földbe gyökeredzett. Akaratlanul is végignézte amint a csontvázdémon, akivel a főpap az imént viaskodott, kibillentette atyát az egyensúlyából, majd meglendítve fegyverébe épített kardját kettészelte a pap koponyáját. Felsikoltott. Futásra kényszeríttette erőtlen lábait és a lépcső felé vette az irányt. Nem érdekelte már semmi, ami a teremben zajlott. Biztonságban akart lenni távol ettől a mészárlástól. Futott, futott, ahogy csak bírt. Az életét féltette. Elért a lépcsőfordulóhoz és még egyszer hátrapillantott. A látvány szíven döfte. Társai holtan feküdtek a vértől mocskos földön. Semmi sem adta már jelét, annak, hogy nemrég még a megszokott mise zajlott. A démonok lassú léptekkel felé közeledtek. Újra megfordult és futott tovább. Remélte hogy megmenti életét.

                                                      *           *            *